|
english | magyar
![]() Tagok
Session tagok
Korábbi tagok
TörténetA debreceni Neochrome black/death metal formáció az elmúlt években kedvező fogadtatásra talált a sötét, intenzív, változatos és brutális zenéket kedvelők körében. Legújabb albumuk Downfall/Collapse címmel már a boltokban. A Neochrome története 2001-ben kezdődött. Az ekkori felállás: Murd dob, Nord Beraht gitár, Peter D. Maniak ének, Vee basszusgitár. 2001 szeptemberében a zenekar belevetette magát az alkotómunkába. Sorban születtek a számok, melyek a következő év januárjában felvett Out of this Cage demo anyagát képezték. A bemutatkozó anyag valójában csak promóciós célokat szolgált, de a meglepően kedvező kritikák és a vártnál nagyobb rajongói érdeklődés miatt a zenekar szerzői kiadásban megjelentette. Emellett a demo promóciós célját is maradéktalanul betöltötte, hiszen minden jelentősebb külföldi underground kiadóhoz eljutott. A demo kiadásával egyidőben a Neochrome koncertezni kezdett, és élőben is kedvező fogadtatásra talált azok körében, akik a sötét, intenzív, változatos és brutális zenéket szeretik, mely éppúgy merít a '90-es évek elejének Death Metal esszenciájából, mint a kegyetlen és atmoszferikus északi Black Metal hangulatából. A zenekar tagjai egyformán rajonganak mindkét stílusért ebből jön létre a Neochrome zenéje. Emellett folyamatos a törekvés, hogy a mai zenei túlkínálat ellenére is megpróbálják saját egyéniségüket belevinni, és ezáltal valami újat alkotni. A szövegek sem az átlagos Black/Death kliséket követik, hanem a mai világban élő, nyitott szemmel járó ember számára egyértelmű problémákra világítanak rá, azaz a jelenkori, önmagából kifordult világot mutatják be a társadalom és az emberek minden visszásságával együtt, melyből csak az ember önmagába vetett hite lehet az egyetlen kiút. 2003 őszén elkészült egy újabb 3 számos demo, kizárólag promóciós céllal. Ennek az anyagnak is pozitív volt a fogadtatása, ezért időközben a zenekar elhatározta, hogy itt az ideje az első nagylemez elkészítésének és kiadásának. A nyolc számot tartalmazó, Manifestation Of The Forgotten Subconscious című lemez 2004 szeptemberében jelent meg a Nail Records égisze alatt, a Hammer Records terjesztésében. A Hammer Records jóvoltából az album minden fontosabb helyen kapható lett országszerte, és ez a tény, valamint a fölöttébb intenzív koncertezés a zenekart ezalatt a műfaj egyik széles körben ismert alakjává tette országszerte. Az első lemez óta eltelt időszak legfontosabb történései közé tartozik, hogy Vee basszusgitárról gitárra váltott, valamint érkezett egy új gitáros is az időközben kivált Nord Beraht helyére Khor személyében. A basszusgitárosok személye sűrűn változott, nemrég talált állandó embert a zenekar a posztra. Számtalan fesztiválfellépésen és saját koncerten van már túl a Neochrome, és pozíciójukat első, Misanthropy Pt.2. című klipjük is erősítette, mely sűrűn volt látható a VIVA TV MegaWatt című műsorában. 2006-ban a banda egy 2 CD-ből és 1 DVD-ből álló promóciós csomagot juttatott el számos külföldi kiadóhoz, közülük több is felfigyelt a zenekarra. Az új nagylemez már a boltokban van Downfall/Collapse címmel. Az anyag a Neochrome mai, teljesen kikristályosodott irányvonalát mutatja, színtiszta előrelépésként az eddigi kiadványokhoz képest. A zenekar minden augusztusban megrendezi The Chromized Land nevű saját fesztiválját, mely 2007-ben minden eddiginél nagyobb szabású lesz. Legfrissebb kiadvány![]() Downfall / Collapse(2007, Nail Records)
|